2009. 09. 07.
Bar
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):

Jópár kilót felszedtél öregem, Matiszt hangja úgy nyaldosta meg a fülemet, mint egy hamis életmentő kutya.. Matiszt Gyulával egy utcában nőttünk fel, s kamaszkorunkra eljutottunk a barátság széléig, de a képzelt kerti sövényt se ő, se én átlépni nem akarta. Látszott rajta, hogy minden szavát kiélvezi a mondatnak, lassan megforgatta őket a szájában, majd arisztokratikus nyomatékkal megzengette mindet, úgy tetszett: külön-külön. Egy kommunikációs társasjáték közepén érzem magam, mikor beszélünk, gondoltam. Egy kommunikációs társasjáték közepén érzem magam, mikor veled beszélek, mondtam, és erősebben csuktam be a kocsija ajtaját. Nagyon félek az életemtől!, közvetítette telepatikus úton. Tessék?, nem értettem mit mondtál az előbb?, kérdezte, és határozott kézmozdulattal fordította el a slusszkulcsot. Megérdemled, dobtam vissza a labdát. Semmit, nem érdekes, válaszoltam. A Matiszttal való találkozások és beszélgetések olyanok, mintha harapófogóval csipkednék a személyiségemet, nem tudom mért, történnek meg egyáltalán. Hazajövök szülővárosomba a kedvesemmel, és a kislányommal, majd feltűnik ez az ember avval, hogy okvetlenül beszélnünk kell, megjelenik gyakran változó autóival, körbevisz a városon, aztán beülünk egy vendéglőbe unni egymást. Képzeld Robi már fél éve nem iszik, mondja és a tükörben oldalról figyeli az arcom. Nem tudok egy kurva nőt sem felszedni, közvetíti telepatikus úton. Nagyszerű, de úgy mondod, mintha alkoholista lett volna vagy ilyesmi. Ha ki sem mozdulsz otthonról, mi a faszt akarsz?, dobtam vissza a labdát megint. Tudod, nálunk nyugaton kolbászból van a kerítés, tréfálkoztam. Megálltunk az autóval egy kisvendéglő előtt.


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés