Az a szép a céges vacsorákban, hogy nem tudom, de az biztos: hülye a neve, hülye, aki elmegy stb. Aránytalanul végigmondott, vagy végig nem mondott mondatok. Gőzölgő leves fölött a személyiségek: van, akié beleesik grízgaluskának és megeszi. Éles szemünk ködbe vész el, gondoltam, ahogy megláttam L.-t és P-t a hosszú tölgyfaasztal végében: harsányak voltak és negatívan arisztokratikusak, már alapoztak mielőtt eljöttek és látszólag büszkék is voltak rá, mármint, hogy mindezt még munkaidőben. Sör, unicum, sör unikum, egy bazdmeg, még egy bazdmeg, ritmus megvan, rajta vagy, zsezseg az a kurva zsé. Leültem P. mellé, hogy érezzem, hős vagyok, nyugodtan ordíthat a fülembe, majd kimosom a nyálát, ha vége van, mármint a bulinak, nem ér röhögni. Olyan nyelven beszélt hozzám, amit nem értettem, nem volt kedvem, nem voltam hajlandó érteni, mindketten magyarul, de mégsem. Arra is gondoltam, hogy bizonyos erkölcsi szint alatt, nehezen beszélek emberekkel/-hez, vagy mi, de ezt még jóval a vacsora előtt egy héttel, de most bevillant, vagy fel: hűvös neonreklám. Néztem, néztem az ördögöt, belerúgtam a patájába, nem történt semmi. Nagyjából itt megérkeztek a többiek és beindult a szomorú szeánsz. Mi cégünk komoly emberei vagyunk játékot játszottunk és marhára nem állt jól nekünk, ezt láttam mosolygós pincérfiú szemében is, tehát tuti hogy így volt. Telefongyár. Ha hatost dobsz, beléphetsz, lesz kártyád is, meg minden. Telefongyár. Nagy szív, nagyi szív, szíve van. Emeljük fel a fülünkig, lerohad úgyis. A stratégia ismertetése, mondjuk, az fontos, mondjuk nem nekem, persze csak a helyzet miatt, nem ér röhögni. L. és P. érezték eljött az ő idejük, hogy mire, az csak néha jutott eszükbe, de jól el voltak így is. Megszakítják az előadás menetét, fekvőrendőrök ők, jelvényük később lehányva, de most még fényesen ragyog. Közbe-és beszólnak, kompetenciájukat felültetik az asztal tetejére és megforgatják, kábé úgy, mint a feles poharat. Feles emberek, egyik felük halovány, a másik felük matt. Én három napig benne voltam a témában, így L.(és az unicum), kár hogy kijöttél belőle, így én, persze magamban. De szeretnék, de szeretnék Patrick Baetman lenni, legalább egy kis időre, és ha lehet ne jövőre, most azonnal, most azonnal, dúdoltam a söröspohár fölött, bepárásodott a széle, szerintem a gondolat miatt.