Mellékesen én vagyok az az ember, aki egy ütésben fogant meg először. Na nem úgy biológiailag. Hanem. Amikor a nagyapám felemelte a kezét, amiben szó mi szó, egy szép, húsos balta volt, hogy kettévágja a német tisztet, mert a világszép nagymamámmal próbált kikezdeni, akkor fordult meg először a fejében, hogy és akkor mi lesz a leendő unokája sora. Ez a kép a háborúban. Nagyapám nem tudta elképzelni, hogy miért pont akkor jutott ez az eszébe. Vagyis én. A mellékes ember. Az a mozdulat: háború a háborúban. És akkor a hirtelen megfordította a baltát, és csak a nyelével vágta kupán a szemtelen náciját. A miheztartás végett.