Tele vagyok kísértetekkel, rámásznak a hátamra, hozzámsimulnak teljesen. Az egyik a nyakamra hajtja a fejét, olyan szépen, ahogy csak egy kísértet tudja. Olyan bársonyosan. A lakóparkban, ahol két éve lakunk, ők a biztonság. Olyan rendszerbe rohangálnak közöttünk, amit nem is akarok megérteni, nem is kell. Csak élvezem. Kinézek az előttünk mosolygó pakra és a fehér fákra, eszembe jut az üvegfúvó kemence, meg a körötte sündörgő emberek, érzem, hogy átmegy rajtam a meleg. És nyit egy újabb ajtót a lakáson. Forró ajtót, ami hatalom.