Én, aztán tényleg alázatos gyerek vagyok: naponta elnézést kérek ismeretlen emberektől, mondom, bocs hogy élek, etc. DE. Ami a héten történt a napiszarvers.blog.hu nevezetű internetes képződményen, kiverte nálam a biztosítékot. Vagyis az van, hogy kibaszta.

Bántanak valakit, megszoktuk, ízléstelenül, naná, nem értik a verseit, pláne, de  felróni neki, hogy az NKA-tól ösztöndíjat mert kapni, na, az még Kafka bácsikám fejéről is leverte a cilindert.

Majd utána kreálni egy újabb (finoman a költőre „épülő”) bejegyzést a kultúra finanszírozásáról, amiben gyengéden kiszólni a néphez, hogy tisztában van-e avval, hogy az ő adóforintjai kerülnek tehetségtelen irodalmárok éhes zsebeibe. Botrány. Botrány a négyzeten. Nem azért, mintha ilyet nem kérdezhetne bárki, hanem azért, mert egyszerűen ráhúzták valakire. Úgy, hogy a felületes olvasó nem is veszi észre a valódi célt. De észreveszi, és boldogan bólogatni kezd, igen az ilyenek miatt, mint ez itt…

Nem túlzok, ha azt mondom, ilyen mocsok ritkán szokott megesni a kortárs irodalomban. Kiváltképp, hogy a dolog az Indexen is megjelent, észveszejtő kontextust adva a történetnek.  

Mert itt nem (csak) szakmai indokokról van szó, kérem szépen, hanem izzó gyűlöletről. Ez kukucskál ki véres szájjal a sorok mögül.

Szépen összetákolt, konstruktív lejárató kampány. Íve van. Derék, szemét íve.

Valaki, vagy valakik létrehoztak egy blogot, látszólag az olvasók védelmében, a  líra élő lelkiismerete fedőszerv mögött, de valójában: egy ember lejáratására. Most lebuktak, le bizony. 2010.01.13-án 12:29-kor elárulták magukat.

Mert a rosszindulat bevisz az erdőbe. Ezt üzenem nekik. Meg a következőket, hátha ki tudják mazsolázni a nekik szánt részeket: