A házunk mellett lévő Sparban jártam vodkáért, mikor megpillantottam az olcsó polcon (sic!) Szász János kultuszfilmjét a Woyzeck-et, kapaszkodjon meg a művélt jónép: potom 199 Ft-ért! Gondoltam eljött a világvége, nincs mit tenni, összeomlanak a közeli tízemeletesek, hamarosan a sötétség. Micsoda szégyen, hogy egy igazi film, ilyen méltánytalanul alacsony áron kerüljön egy eldugott ABC sarokpolcára, demonstrálva, hogy nem vette meg a kutya sem, akkor most kiszórjuk bagóért, hátha jön valami hibernált életképességű értelmiségi és megveszi. Aztán arra is gondoltam, hogy ilyen áron kellene forgalmazni minden filmet: na jó a legújabbakat kétszázért. A film Georg Büchner drámájának átirata, frusztráló, kelet-európai tömény-realista remekmű kitűnő színészekkel és nálam az abszolút színészkirály Kovács Lajossal a címszerepben. A Woyzeck minden képkockája megkomponált művészi alkotás, különös fényképek sorozata, amelyek odaragasztják a szemet a képernyőhöz, elvarázsolnak, általuk csak még jobban beszippant a történet. És ami a legkülönösebb ezt a filmet nem lehet elképzelni színesben, csak az örök fekete-fehér jöhet számításba. Woyzeck szerencsétlen váltóőr egy világvégi – vagy ki tudja milyen– vasútállomáson, amely vasútállomás elegáns természetességgel hozza be a koncentrációs táborokat, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a Woyzecket lépten-nyomon megalázó ás rajta uralkodó Kapitány (Alekszandr Porohovcsikov) megjelenése náci tisztre hajaz, csak éppen vasutas egyenruhában: karszalagnyi a különbség csupán. Végig érezni, hogy nem véletlenül. Főszereplőnket az Orvos (Haumann Péter) kísérletnek veti alá: a tudomány érdekében állandóan borsót kell ennie, amit vasúti Mengelénk bőszen ellenőriz. Woyzeck feladata még a Kapitány borotválása is, aki hangszórókon keresztül irányítja őt. Sőt ellenőrzi, látni ugyan nem látja a szerencsétlent, mégis tud minden rezdüléséről: ez a kis nüánsz szépen érzékelteti az embert elnyomó hatalom mechanizmusát a maga ellentmondásos teljességében. Az „álmában is verítékező” váltóőr épp egy ember szélességű fabódéban tölti mindennapjait. Olyan az a bódé, mintha a ruhája lenne, szűk, akár a Kapitány gondolatai, aki egyik „nagymonológjában” a következőket találja mondani: „ A morál az, hogy az ember morális.” És persze rögtön jön Woyzeck  borotvaéles válasza: „ Szép lehet az a morál,  de nekünk nem telik rá.”- gyönyörű. Hősünk tűzről pattant feleségével, Marival (Diana Vacaru) és gyerekével valószínűleg az állomás melletti nyomortanyán lakik, fizetését szépen leadja, bár remekül éreztetik a film alkotói, hogy mekkora lehet az a fizetés. A szép cigánylány megtetszik a környéket uralma alatt tartó Rendőrnek (Gáspár Sándor), és egy alkalmas pillanatban magáévá is teszi őt. Az orvos és a Kapitány célozgatnak Woyzeck-nek a kapcsolatra: szinte élvezik, hogy látják a férfi szenvedését és kétségbeesését. Mert Woyzeck férfi, tudatlan de érzékeny férfi, akiben ösztönösen munkálkodik a jó. A néha megjelenő narrátor kisfiú is talán Woyzeck gyermeki énje lehet. Persze, amikor már mindenki tudja, rájön ős is, hogy megcsalja az asszony, sőt tanúja is lesz egy aktusnak.  Az Orvos kísérleteitől aludni és nyugodni nem bíró, folyamatosan hallucináló ember fellázad, elvágja a Kapitány torkát, majd végez fiatal kedvesével is. Saját jósága és a körötte lévők hányaveti embertelensége teszi gyilkossá. Mindeközben Henry Purcell törékeny zenéje karcolja lelkünket és idegeinket. Ebben a filmben nincsenek holtidők, egyetlen pontja sem enged pihenni, elkalandozni. Kovács Lajos bemutatja nekünk, hogy milyen is egy igazi intellektuális színész – bár lehet, hogy nincs is ilyen kategória. Tehát még egyszer: Kovács Lajos bemutatja nekünk, hogy milyen is egy ízig-vérig színész, akinek az arcán látható, hogy minimum hatszor halt bele ebbe a szerepbe. Minden tekintetéről novellát vagy kisregényt lehetne írni. És végig visszhangzik a fejünkben az Orvos egyik mondata: Rögeszmék, pompás kis rögeszmék!” Igen, vannak bizony, mindenkinek.