Legyen Pál akkor született, amikor Lassú Báró Lengyel Pál helyett Legyen Pált olvasott egy vastag könyvben. Fáradt volt szegény Báró szeme és könnyezett, ezért olvasta rosszul. Aznap este az Öreghölgy csillag világított a legélesebben az égen, azért történhetett e furcsaság. Pál, azóta ugrál perceken, másodperceken, órákon vagy náthás félórákon át, szakadatlan. Ha valahol kimondják, hogy ez meg az, itt meg ott, legyen így meg úgy, ő láthatatlanul ott terem és intézkedik. Fest, épít, szorít, nyüszít, sírva vigad, takar, karót nyel, és még bármi, ami a bármibe belefér. Mindenhez ért, de még nem döntötte el, hogy ez jót jelenet, vagy sem. Egy bizonyos: nagyon fárasztó, és folyton lóg a nyelve, meg szúr az oldala. Az ismerősei, ha kímélni akarják, más szót használnak a legyen helyett. Egyszer teljes két hétig nem mondta ki senki a Kertben. A Nagyapa titkos kérése volt természetesen. Vagy természetes kérése titkosan? A varázslókra nem vonatkozott, de ők úgy is olyan nyelven beszélnek bűvölés közben, amit a Pali nem érthet. Egy mágus mégsem lehet meg varázslás nélkül, ugye? Két hétig csak aludt, kávézott, kutyát sétáltatott, lyukat beszélt a Holdba, kocogott, mosta színes ruháit, miegymás. De egy zárat nem tudott megjavítani, egy cserepet nem tudott megfoltozni egy sírást nem volt képes elállítani, mert senki nem mondta, hogy legyen. Hiába kiabálta kis bikkfa lakásában, hogy legyen, legyen, mikor csöpögött a csap a fürdőszobában, ha ő mondta, az nem ért. Teljesen kétségbeesett: szaladgált föl s alá, néha berohant megnézte, nézegette, megmérte percenként hányat csöppen, előhúzott egy varázsigés könyvet, amit Sárától, a meselánytól kapott a múltkor, és próbálgatta a varázsszavakat: Nyikhajj, hó, nem, ez nem jó, gyerünk tovább, hoppáré mimikri, amikor ezt kimondta, oroszlánfeje lett a csapnak és ásított egy nagyot. Hősünk nagyon megijedt, jaj mit csináltam, jaj hogy csináltam, szegény fejem  mi lesz velem? Könyörgöm, mondja már valaki, hogy legyen, mert elveszek! Mondja egyszer, mondja tízszer, százszor, lógjon csak a nyelvem, szúrjon csak az oldalam, lihegjek, pihegjek, lohogjak! Hogy vegyek vizet az ásító oroszlán szájából? Még az arany colostokom is odaadom, csak mondja már valaki, na! Ahogy így füstölgött, pörölt, rimánkodott valahol egy óvodában a Teremtő Kert túlfelén egy kisfiú rosszul mondta ki, hogy legény. Egészen bizonyosan azt mondta, hogy legyen. Én is hallottam, meg az Öreghölgy a teremtő csillag is hallotta, onnan tudom, mert elmosolyintotta magát, és villantott is egyet, pedig nappal volt. Legyen Pál pedig már ugrott is, kihúzta magát, boldog volt, zsupsz! Csak az oroszlán meg ne egye az összes szappanom, mire visszaérek, gondolta.