Hajolva rontja el
Fogást keres rajtam az
Isten. Ráz, mint az
áram, meg a gyász.
Egy temetési menet
legalább egyszer hamuig
ég, és ő köröket rajzol
bele az ujjával úgyis.
A környékünkön van
egy templom, a barátom.
Néha arra járok és
megsimogatom
falait. Súgok valamit a
repedésekbe. Mintha
visszafelé vennék
levegőt ilyenkor, mintha
visszafelé lennék.
Forognak bennem
a nehéz gondolatok.
Ennek azért elég
sok köze van Istenhez.
És elég bonyolult.
Nem figyel rám, mert
alig hiszi el, hogy létezem.
Én meg fújom a magamét,
beszélek szomorú tégláihoz.