Regényhős, véletlenek

foglya. Eső, szegénység,

tartalékon vagyok.

Idegileg eső, tartalék.

Az első kávézó balra,

ami tulajdonképpen

kocsma, ott vártunk

egyszer Tündivel

Cappára, akinek a katonai

eskü csak a haját vágta le.

A kávé és unicum mögött

felsorakoztak az évek,

majd Tündi, Cappa

élettársa váratlanul megőrült.

Semmi különös, szimpla

eljárása az agynak.

Gyógyszert, meg levegőt

lehet venni  rá.

Állítólag az esély már ott

volt régóta, mozgott

benne a ferde biokémia.

Néha, minden ok nélkül

meztelenre vetkőzött,

polgármesteri hivatalban,

szigorú házibulikon,

hentesnél. Pardon.

Szerintem, csak fontos

szeretett volna lenni.

Fontos szeretet.

Ennyi. Ilyenkor még

egy angyal is lámpa-

lázas lesz.

Az igyekezettől lenőtt

hajáról a festék.

Pár foga kiesett.

Szimplán elvezették,

azt mondták,

bársonyos szanatórium.

Ellenőrökkel néha

kimehet.

Cappa halála után

meg akartam keresni.

Úgy se mer elmenni

hozzá senki, gondoltam.

Nem mentem sehova.

Nem száradt le a lábam.