Ragadós
A rend emlékezni akar.
Mintha nem lenne
mindegy neki. Nem az.
Tizenöt éve, Eszter
születése utáni nap,
elmentem anyám
mellett a kórházkertben.
Nem vettem észre.
Van is róla egy kép,
néha előjön, általában
mikor nem kéne.
Mondjuk, akkor már
csináltuk egy ideje,
mint egy érzelmi
gyakorlat, csak a visszája.
Azt hiszem az volt a
végpont, ott fejlesztettük
tökélyre.
Fiatal apa, arra
koncentráltam inkább,
remegett a lábam,
volt időm a másnaposságra
fogni.
Csináltuk már egy ideje
anyámmal: nyelvet öltve
a nyelvnek, a másik
mondatait szépen elvezetni,
gázpalackba, villanyrezsóba,
satöbbi.
Hamar megtanultam,
hogy a tipikus az halálos
ütés is lehet.
És akartam
is volna ezekkel kezdeni
valamit, csak tizenöt év után,
ha jól emlékszem egy
ügyvédi iroda előtt.
Mégis elengedtem az érzést,
gyanús macskát, a lábam
mellett, valahogy
jött az a kórházi jelenet.
Beragadt.