IS
Az ember kiveszi Istent egy káromkodásból, szépen letisztogatja, és a belső zsebébe rakja. Jó érzés. Köszönöm.
FÉL
Van ez a félelem bennem, néha, hogy nem vagyok ember, alig vagyok az, és félek, mindig ez a félelem.
KÖRM
" balkörmű gazok", imígyen Tóth Árpád. Szép. Nagyon szép.
NE TESSÉK BÁNTANI
Én, aztán tényleg alázatos gyerek vagyok: naponta elnézést kérek ismeretlen emberektől, mondom, bocs hogy élek, etc. DE. Ami a héten történt a napiszarvers.blog.hu nevezetű internetes képződménye…
HA
Vannak emberek, akiknek nem látszanak a szárnyaik, vagyis nagyon halványan látszanak, de nem azért, amiért gondolnád. Hanem.
POK
A pokolból karcos cicahangok.
Hóangyal egy mesehős. Nem csinál semmit. Most. Még. Vagyis néz. Hóangyal egy karcsú mosoly.
Jön a perzsám megint, a fényes park felől, kiváltképp fényesen, a testvérem küldte odaátról. Mint egy angyal, úgy érkezik. Sára mondta tegnap, hogy látott egy hóangyalt a szobájában. Egy háromévesnek,…
M
Minden majom.
KÍSÉR
Tele vagyok kísértetekkel, rámásznak a hátamra, hozzámsimulnak teljesen. Az egyik a nyakamra hajtja a fejét, olyan szépen, ahogy csak egy kísértet tudja. Olyan bársonyosan. A lakóparkban, ahol két éve…
NÁR
Mellékesen én vagyok az az ember, aki egy ütésben fogant meg először. Na nem úgy biológiailag. Hanem. Amikor a nagyapám felemelte a kezét, amiben szó mi szó, egy szép, húsos balta volt, hogy kettévágj…
Az a helyzet, hogy utálom a vállalkozókat, a vidékikeket különösen. A büdös, provinciális kurva anyjukat. Ülnek egy bányaszagú város kellős közepén, bagóért dolgoztatnak embereket, és a miheztartás vé…
2   3   4   5   6   7   8   9   10 
bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés