Az embernek néha írni kell. Ilyeneket: A gyűlöleten gondolkodom. Hogy mennyi energiát fektetnek bele emberek. Mindig vannak „ügyek”, most például „Móricz-ügy”. Örülök a nyilvánosságnak, mert a beadvány, és az egész lejárató kampány magáért beszél. Ilyen példátlan eset tudtommal még nem történt sem a díj, sem a rendszerváltás utáni magyar irodalom történetében: valaki pályázik, nem nyer, bizottságot kér, feljelent, és erkölcsi harcnak...

Volt az üveggyárban két ember: Stan és Pan, legalábbis totál úgy néztek ki, mint azok ketten a tévében a fekete-fehér alapon. Nem is értette őket senki. Más nyelven beszéltek, érthetetlenül. Bolgár, vagy szerb, tatár, török. Sziszegett a nagy kemence, miközben kigondolták a nyelveket. Nagyapám szerint ugyanúgy magyarul beszéltek, akár a sóhajtozó város, és nem is tájszólásban, csak a levegővételük volt más, meg a ritmus, meg, hogy talán jobban belerakták...

Az érzéseim jönnek utánam.

A gonosz állandóan fényezi magát.

A belgára akartam szavazni, de nem volt a papíron sehol.

El kell véreznie a gyűlölködő embernek, vagy ki. Nyúzza meg az Isten saját nyelvével az olyat, az azt.

Mostanság a gyűlöleten gondolkom, hogy mennyi erőt fektetnek bele az emberek, hogy mért nem mennek piacra inkább, vagy antikváriumba, vagy a picsába. Egyenlet ez, csak a matekot utáltam mindig. De a nem értésem miatt legalább nem gyűlölködöm.

Az igazság az, hogy az Öreghölgy csillag, hús-vér nagymama volt a boldog békeidőkben. Balázs, az örök kisfiú nagymamája. Feltehetően a legjobb nagymama a világon, de biztosan a legjobb ember. Még a tévébe is bemondták, annyira. És meghívták egy műsorba beszélgetni. Meg süteményt nevezett el róla a leghíresebb cukrász, az a nagy, hegyes bajuszú. Százévenként nyíló virágot a sóhajtozó arab főkertész. Kora hajnalban már feltette a tyúkhúslevest főni, azt...

Legyen Pál akkor született, amikor Lassú Báró Lengyel Pál helyett Legyen Pált olvasott egy vastag könyvben. Fáradt volt szegény Báró szeme és könnyezett, ezért olvasta rosszul. Aznap este az Öreghölgy csillag világított a legélesebben az égen, azért történhetett e furcsaság. Pál, azóta ugrál perceken, másodperceken, órákon vagy náthás félórákon át, szakadatlan. Ha valahol kimondják, hogy ez meg az, itt meg ott, legyen így meg úgy, ő láthatatlanul ott...

Pontosan két napra rá, hogy Rezeshangú királyfi elnevezte azt a színt Puszinak, megjelent az új évszak. Senki nem tudta mikor, hogyan, senki nem volt ott a születésénél. Nagyapa és Lassú Báró épp a kastély teraszán kávézták el az időt, amikor furcsa érzésük támadt, kis viszketés, kis szédülés és a levegő rezdülése sem volt ugyanaz. A Bárónak volt a legnagyobb kastélya a világon, és az erkélye alatt szundított a világ legmagasabb sziklafala, vagy a...