MAHLER RAK
Mahler letöltve. Kamarakönyv, feszes és fragmentált, amilyen a költő szerint Mahler, aki szétrobbantotta a zenei bekezdéseket és új tartalommal töltötte meg. Érdekes, ahogy kezdésnek a Laibach felő…
ÉRZÉSEK A
Lírafordulat van kiteljesedőben, amely megállapításra rezonálni is látszik a honi kritika, természetesen máshol húzva meg a határokat, másmilyen diskurzus-kórtermeket alakítva ki, mint azt jelen sorok…
SA
Nagyapámmal (Apósnak hívtam, szíve összeért az éggel) rengeteget sakkoztunk, volt egy mágikus sakk készlete, csupa átlátszó üvegfigura. A bástya: mosolygós üvegfúvó, a futó: egy jól megtermett szan…
SZOMOR
Történt egyszer, hogy Szomorú bácsi a gátőr, aki a nevéből eredően a világ, de legalábbis a Teremtő-kert legszomorúbb embere volt, ellopta a mesét. Nem, nem lopta el, nem akarta, úgy mondanám inkább, …
FOGP
Ha nem tartozol sehová, nem áll ki melletted a kutya se. Fogpiszkáló leszel valmi isten szuvas fogsora között, és lehajtod a fejed, mert egy fogpiszkáló még sem ordibálhat csak úgy összevissza. és kar…
Tiltakozás a József Attila-díj kapcsán
József Attila Kör Irodalmi Egyesület (JAK) elnöksége tiltakozik az ellen, ahogy 2011-ben a József Attila-díjak odaítélése megtörtént. A Nemzeti Erőforrás Minisztériuma (NEFMI) anélkül vál…
AS
Volt az az aspektus, hogy nagyapám hazaért a munkából, olyan félvidáman, nagymamám meg elé ment zokogva, verejtékes homlokkal, de nem a sírástól, és még az utcán könyörgőre fogta, hogy Pali, az isten…
E40
Jön Pusznyák, beviszi a szavakat a maga/maguk erdejébe. Szép szavak, jó szavak, minden jelennek megvan a helye. Sikongat és kész, mer’ há, mér ne? Pusznyák egyébként mesefigura, ül a Marson, lóbálja a…
TÁGE
Aszongya a Táltos, hogy írjak má' valami újat, mer' ki van a fasza a régiekkel. A Táltos egy geci, de a jobbik fajtából, hát én meg igazat is tudok adni neki, nekem is ki van a faszom a régi…
RÉM
Ez egy játék: a Rémkerengő. Először akkor játszottam ilyet, amikor megszülettem, megszülettünk: mi egypetéjű ikrek. Az, hogy én nyertem, csak évekkel később tudatosult bennem, egy kórház folyosóján. E…
SZI
Szilveszter délután van, lassú társasjáték vagyok.
SZO
Történt egyszer, hogy Szomorú bácsi a gátőr, aki a nevéből eredően a világ, de legalább is a Teremtő-kert legszomorúbb embere volt, ellopta a mesét. Nem, nem lopta el, nem akarta, úgy mondanám inkább,…
1   2   3   4   5   6   7   8   9 
bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés